3. fejezet

Sziasztok!

Ezen az oldalon már rég nem hoztam frisset, de most pótolom a hiányosságom. Emellett készültem egy kis stílusfelfrissítéssel is. Remélem tetszeni fog nektek, mind az oldal új kinézete, mind pedig az új fejezet is. Emellett persze remélem minél többen olvassátok majd el, és kapok véleményt is. Jó szórakozást!

 A támadás során Sam kapott egy golyót. De szerencsére nem súlyos sérülést szenvedett, csupán a karját súrolta a golyó.
- Megvagy Sam? – kérdezte Callen miközben feltápászkodott a földről.
- Megvagyok, igaz a karom eltalálta egy golyó, de megvagyok. Te? – érdeklődött ő is a társa felől.
- Nekem nincs semmi bajom. – majd értetlenül elkezdett körbenézni Callen.
- Ez meg mi volt? – kérdezte Sam.
- Nem tudom.
Felálltak mind a ketten és csak pusztítást láttak maguk körül. Nem volt elég, hogy megtámadták őket, a lakásban található berendezési tárgyakat is szétlőtték és a házat úgy hagyták ott, mintha egy földrengés pusztított volna.
- Biztos, olyan információk birtokában volt, ami sokat érhet.
- Egyet értek G. Vajon el is vittek valamit?
- Nem tudom. Még meg sem tudtunk nézni minden helyiséget, megeshet, hogy elvitek valamit, amiről még mi sem tudunk.
- Menjünk vissza. Egyetlen esélyünk Joe Scott.
Ezzel elindultak vissza. Mi már bent voltunk mikor ők megérkeztek. Elég csapzottak voltak és észrevettük, hogy Sam keze le van kötözve, de nem csak emígy-amúgy profin el lett ellátva a sérülése.
- Mi történt önökkel Callen ügynök? – érdeklődött azonnal Hetty.
 - Történt egy kis incidens. – válaszolt Sam.
- Na de mégis miféle incidens Hanna ügynök?
- Az áldozat házában voltunk, amikor fegyveresek rajtunk ütöttek és én kaptam egy golyót.
Már mi is közelebb értünk.
- De mindenki nyugodjon meg, jól vagyok! – szögezte le Sam.
- És elvittek valamit? – érdeklődtem.
- Még mi sem tudjuk. – válaszolt Callen.
- Szerintem utaztak valamire, ami fontos lehet, sőt szerintem elvittek valamit. – nyilvánította ezt ki Kensi.
- Egyet értek egyébként nem kockáztattak volna. – szóltam hozzá.
- Már csak azt kell megtudnunk, hogy mégis mit. – szólt Callen.
Megcsörrent a telefonja:
- Itt Callen.
- Joe Scott.
- Beszélnünk kell, minél hamarabb.
- Rendben, de csak biztonságos helyen.
- Akkor jöjjön a mólóhoz. Ott várom majd.
- Rendben, egy óra múlva ott leszek. – majd bontotta is a vonalat.
- Joe Scott volt. Egy óra múlva találkozunk a búvóhelyen. – adta nekünk is a tudtunkra Callen.
Megbeszéltük, hogy mind a négyen megyünk, mármint Kensi, Sam, Callen és én is. Több szem többet lát és másképp lát, esetleg olyan dologra is felfigyel, amire a másik nem alapon.
Mi is indultunk, hogy időben ott legyünk. Callen ahogy megígérte, várta Joe Scottot, majd mikor megérkezett, bekísérte a kihallgató szobába. Mi pedig megbeszéltük ki beszél vele.
- Sam, Kensivel menjetek, beszéljetek vele. – mondta Callen.
Ezek szerint mi pedig itt maradunk ketten. Kalkuláltam ki azonnal. Ők el is indultak, mi pedig a monitoron keresztül néztük az eseményeket.

Mindeközben Sam és Kensi azon fáradoztak, hogy minél több információt kiszedjenek Joe Scott-ból.
- Tudnunk kell mindent! – jelentette ki Sam egyszerűen. – Ma ugyanis megtámadtak minket, és bizonyára valami olyan miatt, ami Jonathan Holt birtokában volt.
- Én sem tudom. – válaszolt a férfi.
- Mi az, hogy nem tudja? Magának volt az informátora!
- Igen valóban az én informátorom volt, de már rég nem találkoztunk.
- Mégis mikor találkoztak utoljára?
- Három hete. Három héttel ezelőtt keresett fel és adott át információkat egy olyan üggyel kapcsolatosan, amelyről nem adhatok ki információt.
- Miért milyen ügy?
- Az ügy már lassan a lezárásnál tart. Csak annyit árulhatok el, hogy egy afgán szervezet fejét kapják el. A támadás ellene a napokban lesz.
- És nem kereste fel azóta Mr. Holt? – kérdezte Kensi egy fokkal nyugodtabb vérmérséklettel.
- De.
- Mikor? – kérdezett azonnal Sam.
- 2 napja hívott, hogy beszélnünk kell.
- És mit mondott mégis?
- Csak annyit mondott, hogy fontos dolog és mihamarabb találkozzunk. De mivel épp a másik ügy lezárásán fáradozunk így kértem tőle egy kis időt. Úgy lett volna, hogy ma találkozunk.
- És mondott még magának valamit?
- Annyit mondott, hogy úgy érzi veszélyben az élete.

 Mi pedig néztük az eseményeket, majd Callen más témára tért.
- Sam kérdezősködött. – jelentette ki.
- És miről? – kérdeztem vissza, de továbbra is a monitort figyeltem.
- Rólad.
- És mégis mit?
- Arra volt kíváncsi, hogy honnan ismerjük egymást. Tőled nem kérdezősködött?
- Nem. – adtam egyszerű választ. – És mit válaszoltál neki?
- Nem mondtam semmit. Azt mondtam, hogy nem árulom el.
- Jól tetted.
Egy kis csend következett és továbbra is a képernyőt figyeltem, majd ismételten megszólaltam.
- Tudod a múlt, az már elmúlt. Ami régebben történt, azzal most nem kell foglalkozzunk. Nem szeretném, ha ismételten előtérbe kerülnének a dolgok. Nagyon fájt, amit akkor tettél, de már elfogadtam. Egy nagy pofon volt nekem az az évekkel ezelőtti esemény, és nagy csalódás volt, nem gondoltam volna, hogy azt teszed.  És nem szeretnék ezzel többet foglalkozni. – az utolsó mondatnál ránéztem, s ezzel csak meg akartam erősíteni, amit utoljára mondtam.
- Értem. – nézett ő is rám, s én láttam rajta, hogy bántotta, amit mondtam, majd ő is a képernyőre szegezte tekintetét.
S én is így tettem végül. Majd figyeltük tovább a kihallgatást.

Miután Sam és Kensi végzett, odajöttek hozzánk.
- Valamit nem árult el. – mondtam.
- Biztos, hogy valamit eltitkolt előttünk. – mondta Sam is.
- Igen, mikor kérdezted, hogy mit mondott eléggé idegesnek tűnt.
- Akkor most mihez kezdjünk? – kérdeztem.
- Van egy tervem. – mondta határozottam Callen.